Kezdőlap Programok Történet Alapítói célok Archívum 2006-2015
 

 

Zebezumm, a Világ Legkisebb Fesztiválja (továbbiakban Fesztivál)

 

 

A Fesztivál alapítója: ……...Krebsz Gábor

Fesztiváligazgató: ………….Jakab Aurélia

Alapítás időpontja: ………...2006. július

A fenti elnevezést kizárólag az alapítók használhatják, jelen honlap az ő tulajdonuk.

A Fesztivál célja, célkitűzései:

 

A Zebezumm Fesztivál célja egy évenként (lehetőleg júliusban) megrendezésre kerülő két napos rendezvény, amelyen több zenekar, együttes lép fel. A rendezvényen kizárólag élő zenés produkcióval lehet részt venni, valódi hangszerekkel, zenei tudással. A zenekarok taglétszáma nincs megkötve, a fellépő akár egy személy is lehet, a létszám felső határát csak a rendelkezésre álló hely vagy színpad méretei , illetve a megvalósításhoz szükséges anyagi keret korlátozhatja.

A fellépőket a Fesztivál alapítója, ill. a Fesztiváligazgató választja ki. Javaslatokat, ötleteket szívesen fogadnak, de a fellépés sorrendjéről és a végső műsorról kizárólag ők dönthetnek.

A fellépők általában kevésbé, vagy csak helyi szinten ismert zenekarokból állnak, mivel a cél az ő bemutatkozásuk, és a közönség igényes (!!!) szórakoztatása.

 

Kizáró okok:

 

Playback, félplayback, illetve előadóknak álcázott pojácák, ripacsok, igénytelen műsorral rendelkező megélhetési bűnözők, lélek- és ízlésromboló alakok, valódi zenei- vagy énektudással nem rendelkező egyének vagy csoportosulások, lejárt szavatosságú, egynyári előadók semmilyen körülmények között nem léphetnek fel.

További kizáró ok a „csapból is ez folyik” típusú előadók szereplése, illetve bármilyen más, nem élő (pl. karaoke, disco, techno- trance stb. típusú) műsor fő műsorszámként való szerepeltetése.

Végül szintén kizáró ok a már más helyszínen, mások által kitalált rendezvény, vagy olyan program beiktatása, amely akár a leghalványabb mértékben is politikai vagy ahhoz köthető üzenetet hordoz, hordozhat. (pl. az igazi hungarikum, a „magyarbuli”)

 

Mivel a nevében is benne van, ez a Világ Legkisebb Fesztiválja, ezért a végső műsor egyetlen színpadra, illetve helyszínre korlátozódik. Bármilyen egyéb helyen történő műsorszám már nem tartozik a Fesztivál keretei közé, azokat a honlapon ill. más reklámhordozó helyen (újság, TV, rádió, internet stb.) az alapító vagy a tulajdonos saját döntése alapján reklámozza.

 

A Fesztivál alapítója a rendelkezésre álló keretek között mindent megtesz, hogy egy minőségi, és alkalmanként egyedi produkciót állítson színpadra. Nyilván nincs olyan együttes, ami kivétel nélkül mindenkinek egyformán tetszik, ezért ez a Fesztivál soha nem lesz mindenki számára tökéletes. De mivel Embereknek lett kitalálva, ezért nem is lehet, és ez így jó.

 

Zebegény, 2009-04-21