Kezdőlap Programok Történet Alapítói célok Archívum 2006-2013

 


 

Az Ember Aki Fesztivált Rendezett Magának, elhatározta, hogy igénybe veszi egyik kapcsolatát, és megkéri az illetőt, hogy írjon egy cikket az egyik országos napilapba a fesztiválról.
A kapcsolat neve: Violetta.
Az Embernek két telefonja van, egy 20-as meg egy 30-as. A 20-as telefonjában van egy 30-as szám Viola név alatt, a 30-as telefonjában pedig egy 70-es szám szintén Viola név alatt.
Az Ember emlékezett rá, hogy régebben néhányszor nem tudta elérni Violát, és ezért egyszer megkérte, hogy adjon egy olyan telefonszámot, amit működik. Gondolta, ezért lehet benne két különböző szám. Úgyhogy tárcsázott. (Tárcsázott? Tudja még valaki hogy ez mit jelent?)
A következő párbeszéd hangzott el:

 


- Halló?
- Helló, Yeti vagyok!
- ??? (háttérzaj, talán busz vagy villamos.)
- Helló, Yeti vagyok!!!
- Helló!
- A Violával beszélek?
- Igen, én vagyok.
- Na, már azt hittem, hogy nem emlékszel rám! A hétvégén sajnos nem tudtam veled beszélni, mert láttam hogy sörözöl, és gondoltam inkább majd felhívlak.
- ??? (vidám kacaj a telefonban, nem hallható, inkább érezhető.) Sörözök? Én nem is szeretem a sört!
- ???????????
- Nem szereted a sört? (Viola mindig szerette a sört!) Bocsánat, téged hívtalak?
- Igen, engem!
- Én K. G. vagyok, és F. Violettát keresem! Te vagy az?
- NEM, ÉN X. VIOLA VAGYOK!
- Akkor kit hívtam? És hogy került a számod a telefonomba? Te egyébként tudod hogy ki vagyok?
- NEM! (hehe)
- Hát akkor bocs, téves hívás volt, van egy másik számom is, megpróbálom azt! De ha véletlenül téged hívlak, akkor ne vedd fel, csak akkor, ha nem én vagyok az!
- Oké, semmi gond, szia! (virtuális röhögés. Inkább hallható, mint érezhető.)

Ezek után az Ember kikereste a 30-as telefonjából a 70-es számot, és tárcsázott a 20-as telefonján.


- Halló?
- Helló, Yeti vagyok!
- ??? (háttérzaj, röhögés.)
- Te a Viola vagy?
- Igen én vagyok!
- Az F. Violetta?
- Igen, szia!
- Mert előbb felhívtam egy csajt, és azt hittem hogy te vagy az, de két perc bájcsevegés után derült ki, hogy nem te vagy az!
- (határozott röhögés.)
- És őt is Violának hívták!
- (RÖHÖGÉS. De inkább nyihogás.)
- És elmondtad neki hogy miért hívtál?
- Persze!
- És nekem is elmondod?
- Höhöhö! Hát szerintem inkább megadom a számát, és hívd fel, majd ő elmondja!
- HEHEHEHEHEHEHEHE!!!!!!

Ezután az Ember elmondta amit akart, és megegyeztek, hogy az Ember azonnal elküldi a honlap címét SMS-ben. így is történt. De valami gyanús lett az Embernek. Most vajon kinek küldte el az SMS-t?

Telefonban visszanéz, gondolkodik. Két számot hívott, mindkettő Viola. Egy SMS ment el, Violának. De melyiknek? Tárcsáz.


- Halló?
- Helló, Nicolas Cage vagyok!
- (??????hihihi????????HEHE!!!!!! Akármelyik Viola is volt az, ezt nem tudta hová tenni!!!)
- Viola vagy?
- Igen!
- Veled beszéltem az előbb? (Hülye kérdés. Mindkettőjükkel beszéltem, ráadásul épp az előbb! Na mindegy!)
- Igen, velem.
- Megkaptad az SMS-t?
- Igen!
- És neked akartam küldeni?
- Szerintem nem!!!!! (BRUHHHAAHHHHHHAAAAAAAA!!!!!!!!!!!)
- Akkor bocs, de azért elmondanád, hogy most milyen számot hívtam?
- Igen, az enyémet!
- De te nem az vagy, akit hívni akartam?
- Nem!
- De neked most akkor 30-as számod van, vagy 70-es?
- Az enyém 70-es, a 30-as számra küldd az SMS-t!

SMS elküldve. Ezek után az Ember mindkét telefonjában átírta Viola 1-et Viola 2-re, Viola 2-t pedig meghagyta úgy ahogy volt, Viola néven.  Csak a biztonság kedvéért, hátha tévedett…

2010-07-01

Bonus track 2



ingyenes webstatisztika